Tele vagyok gyűlölettel,rengeteg.

Csak úgy buzog bennem.

Dühös vagyok amiért ez nem érdekel senkit.

Gyűlölök néha mindent...vagyis úgy érzem hogy mindent mert nem igazán tudom hogy honnan fakad ez a mély fájdalom és harag ami bennem van.

Azt gondolom hogy ezért vagyok ennyire borzasztóan egyedül.Ki akar valaki közelében lenni aki tele van gyűlölettel?

Miért nem szerete engem senki!? Azért nem mert mindenkit ellökök magamtól...mert közel se merem engedni őket,mert félek hogy elhagynak,mert félek hogy ha megismernek már nem akarnak közel lenni hozzám.

Dühös vagyok apámra aki sosem úgy szeretett ahogy kellett volna.

Dühös vagyok amiért eddig senki sem ismerte fel hogy mennyire szenvedek mitta.Elkeserít hogy attól még hogy fel lett ismerve még nincsen megoldva.Miért nem segít senki megoldani ezt a krízist?Miért nincs senki aki segít ebben,akinek van türelme hozzá?Aki megért engem?

Teljesen elveim ellen való hogy másra támaszkodjak de úgy vágyom rá.

Minden kapcsolatomat csírájában ölik meg a komplexusok,és a legtöbbnek kezdete is csak komplexusok miatt van.

Annyira nehezen viselem el ezt.Nehéz tőle a mellkasom és sokszor gondolom úgy hogy ha megülném magam az egy gyors egyszerű megoldás lenne.

E helyett zokogni és maszturmálni szoktam,az egy gyors átmeneti megoldás.De mégis mi a lófasz marad amikor már ez sem segít? Most kezdjek el inni? Ne már...ennyire nem lehetek gyenge.

Megosztás a facebookon